Atipikus szerződések – európai szerződési jogi tükörben

Dr. habil Papp Tekla PhD:

Atipikus szerződések – európai szerződési jogi tükörben[1]

Jogi alaplap 2014/4

  I.                   Szerződések tipizálása néhány európai szerződési jogban

 A XXI. századra a nemzeti szerződési jogok egy többrétegű magánjog[2] részei, melyet európai és globális hatás befolyásol, alakít. Napjainkban elképzelhetetlen a magánjog bármely részének kutatása és feldolgozása ezen behatások vizsgálata nélkül.

Az angol szerződési jogban[3] az általános nézettel ellentétben, a precedens jogra való épülése ellenére találhatók rendszerező szempontok[4] a kontraktusok osztályozásával kapcsolatban is. Viszont az is kétségtelen, hogy a kontinentális szerződési jogokhoz viszonyítva egységesített kötelmi jog, általános szerződési alapelvek, generálisan érvényesülő szerződési keretrendszer kidolgozására az angol kontraktuális jogban nem került sor.[5] Az angol szerződési jognak négyféle jogforrása van:[6] a common law, jogszabály, nemzetközi egyezmények[7] és az európai jog.[8] Az angol szerződési jogban is a megállapodásokat többféle kritérium szerint osztályozzák: a tárgya, a felek, a kontraktus formája, a megállapodás időtartama,[9] a szerződés hatálya és hatályosulása szempontjából.[10] A szerződés alanyai felől közelítve kereskedelmi és nem kereskedelmi (non-commercial) szerződéseket különböztethetünk meg aszerint, hogy üzletszerű gazdasági tevékenység folytatása (business for the purposes of trade) e mindkét fél célja, vagy sem (contract between private individuals; lásd például: fogyasztói szerződések, házasságkötés);[11] vegyes szerződésnek tekintik azokat, ahol csak az egyik alany ’kereskedő’ (merchant).[12] A szerződő felek szerinti másik csoportosítás magánfelek (private persons) közötti és olyan kontraktusokra bontja a szerződéseket, ahol mindkét, vagy legalább egyik szerződő fél köztestület/nyilvános szerv (public body).[13] A szerződés formája alapján alakszerűtlen (simple contract)[14] és írásbeli formához (deed or specialty contract) kötött[15] megállapodásokat, és olyanokat különíthetünk el, amelyeknél a szerződési tartalmat szavakkal (expressed contract), vagy ráutaló magatartással (implied contract) nyilvánították ki a jogalanyok;[16] a határozottan kifejezésre juttatott szerződéseken belül külön alcsoportot képeznek a távollévők között kötött megállapodások (distance contract).[17] A szerződés hatálya alapján beszélhetünk olyan szerződésről, ahol csak az egyik szerződő felet terheli kötelezettség (unilateral contract), és olyanról, ahol mindkét szerződési alany kötelezettség teljesítését vállalja a másikkal szemben (bilateral/synallagmatic contract)[18] A kontraktus hatályosulása kapcsán érvényes (valid), hiányos/érvénytelen (void), megtámadható (voidable) és kikényszeríthetetlen (unenforceable) szerződéseket ismer az angol magánjog.[19] A szerződés tárgya szerinti különbségtétel a kontraktus közvetett tárgya, a szolgáltatás alapján történik; így sokféle megállapodás-típus rögzíthető (például adásvételi szerződés, munkaszerződés, fuvarozási szerződés, vállalkozási szerződés etc.).[20]

A svájci szerződési jogban a szerződéstípusok sokféleségéről[21] beszélhetünk: törvényileg szabályozottra és nem szabályozottra osztva őket.[22] Az utóbbi kategórián (Innominatverträge) belül összefüggő (pl.: Netz-, Verbundvertrag, groupes de contrats),[23] vegyes (gemischttypischer Vertrag) és sui generis (iuris)[24] szerződési alfajokat alakítottak ki. Svájcban a szerződéseknek olyan osztályozása is elfogadott, amely a jogterület felől közelít: dologi, kötelmi, családjogi és öröklési jogi kontraktusokat megkülönböztetve.[25] A kötelmi szerződések vagy egyoldalú kötelezettséget (contractus unilaterales), vagy kétoldalú, kölcsönös kötelezettséget keletkeztethetnek. A kétoldalú megállapodáson belül (zweiseitiger Vertrag) a contractus bilaterales aequales és contractus bilaterales inaequales alfajok jelennek meg, melyek között a különbség abban mutatkozik, hogy a szerződés célja a kötelezettségek teljesítésének „cseréjére” (Synallagma) irányul-e (pl.: adásvétel), vagy sem (pl.: kölcsön).[26] Ismert még az élők közötti (Verträge unter Lebenden) és halál esetére szóló (Verträge von Todes wegen) kontraktusok szétválasztása is,[27] valamint a szerződési szolgáltatások alapján történő minősítés is: dare (Pflicht zu Sachleistung, Kauf), facere (Pflicht zu persönlicher Leistung, Auftrag) és praestare (Pflicht zur Erfolgs-Gewährleistung, Werkvertrag).[28]

A francia szerződési jog egyoldalú illetve kölcsönös kötelezettséget keletkeztető (contrats unilatéraux – contrats synallagmatiques), ingyenes illetve visszterhes (contrats á titre gratuit – contrats á titre onéreux), nevesített illetve nevesítetlen, valamint konszenzuál illetve reál kontratktusok között tesz különbséget.[29] Azokon a szerződéseken belül, melyek kölcsönös kötelezettségek teljesítését írják elő két alcsoport létezik: a kötelezettségek cseréjén alapuló (contrats commutatifs) és a kockázati jellegű megállapodások.[30] A nevesítetlen megállapodások pedig vegyes és atipikus szerződésekre bonthatók tovább.[31]

A német kötelmi jogban a jogügyletek csoportosítása került előtérbe, a szerződések tipizálása inkább háttérbe szorult. A jogügyleteket a résztvevők száma és a részvétel módja alapján egy- és többoldalú jogügyletekre oszthatjuk.[32] A jogügyletek tárgya szerint történik a jogterületi besorolás (pl.: dologi jogi, kötelmi jogi, családjogi etc.), a jogügyletek jogkövetkezményeinek figyelembevételével kötelezettségvállaló és rendelkező jogügyleteket különböztethetünk meg.[33] A jogügyletek közötti különbségtétel alapulhat még alakszerűségi kritériumon (formához kötött-e), feltételtől függőségen, a hatályosulás időbeliségén (azonnali, vagy későbbi időpontbeli), azon, hogy kik között realizálódik (élők között, vagy halál esetére szól), visszterhességen (vagy ingyenes-e a jogügylet) és azon, hogy absztrakt vagy kauzális e a jogügylet (kiderül-e belőle annak célja és jogalapja).[34] A német kereskedelmi jog a kereskedelmi jogügyleteken belül a fogyasztói és a kereskedői jogügyletek közötti különbségtételt ismeri.[35] A jogügyletek kategorizálása mellett szerződéstipizálások is megjelennek a német kötelmi jogi szakirodalomban:

–          mely jogterület normái szabályozzák (dologi jogi, öröklési jogi, családjogi, kötelmi jogi);[36]

–          egyoldalú (ajándékozás, kezesség) vagy kölcsönösen kétoldalú kötelezettségek teljesítését (adásvétel, bérlet) tartalmazza a kontraktus;[37]

–          törvénykönyvi sorrend szerinti felosztás (einzelne Vertragstypen);[38]

–          a szerződés közvetett tárgya alapján dologátadásra (Sachüberlassung), szolgáltatásteljesítésre (Dienstleistung) vagy másra (sonstige Schuldverhältnisse: Gesellschaftsvertrag, Gemeinschaft, Sicherung und Bestärkung einer Schuld) irányulnak-e a megállapodások;[39]

–          a szerződő felek által tanúsított magatartás szempontjából konszenzuál és reál kontraktusok keletkezhetnek;[40]

–          jogszabályban rögzített szerződések, ezek vegyes megjelenése (Typenkombination: Hotelbeherberungsvertrag, Typenverschmelzung: gemischte Schenkung, Typenneuschaffung: Garantievertrag) és típusidegen (typenfremde Verträge) megállapodások elválasztása;[41]

–          a harmadik személyt (személyeket) érintő szerződéseken belül egy szerződés által célhoz kötött jogalanyok megállapodása (társasági szerződés) és több szerződés által különböző szerződő feleket összekapcsoló kontraktusok (láncszerződés, Kettenvertrag: Girovertrag, és hálószerződés, Netzvertrag: Franchise-Vertrag) megkülönböztetése.[42]

Az osztrák szerződési jogban szisztematikus szerződési tipizálásra nem került sor, köszönhetően egyrészt a kombinációs és sporalizált jogalkotásnak, másrészt a jogügylettan alapos kidolgozottságának.[43] A jogügyletek felosztása csaknem azonos a német szerződési jogi szakirodalomban megjelenő alfajokkal, így egyoldalú és többoldalú,[44] vagyonjogi és személyi jogi, egyoldalú és kétoldalú kötelezettségvállalást tartalmazó, juttatási célú és anélküli, visszterhes és ingyenes, kötelezettségvállaló és rendelkező, absztrakt és kauzális, élők közötti és halál esetére szóló, formához kötött és alakszerűtlen, jogterületi (kötelmi jogi, dologi jogi, családjogi, öröklési jogi) és jogági (magánjogi, közjogi) jogügyleti csoportokat felállítva.[45] Emellett speciálisabb szempontú jogügyleti megkülönböztetések is felelhetőek: konkrét célra irányuló egyszeri (gewöhnlicher Kauf, Tausch, Schenkung) és tartós jogviszonyt keletkeztető jogügyletek (Miete, Dienstvertrag, Versicherungsvertrag, Bezugsverträge) csoportjai,[46] csak kereskedők közötti (Handelsgeschäft), valamint kereskedő/vállalkozás és fogyasztó közötti (Verbrauchergeschäft), továbbá nem vállalkozások/kereskedők közötti (Privatrecht) jogügyleti altípusok.[47]

Az olasz szerződési jogdogmatika is kidolgozta az alapvető szempontok szerinti jogügyleti alfajokat: alakszerűség szempontjából formához kötött vagy anélküli, a résztvevők száma szerint egyoldalú (negozio unilaterale), kétoldalú (negozio bilaterale) vagy többoldalú (negozio plurilaterale), realizálódása alapján élők közötti (negozi inter vivos) vagy halál esetére szóló (negozi mortis causa), a szolgáltatások egyenértékűségével kapcsolatban visszterhes (negozio oneroso) vagy ingyenes (negozio gratuito) típusokat képezve.[48]

 II.                Az „atipikus szerződések” kategória értelme, használata[49]

 Maga az „atipikus” kifejezés használata nem új keletű a szerződések szabályozása terén: a XX. század 20-40-es éveiben a magyar szakirodalom már használta ezt, vagy a „nem tipizált” kategóriát. Azokat a kötelmeket, amelyek a római jogi szerződési felosztásnak megfeleltethetően intézményesült formáktól eltérő jogalapokra voltak visszavezethetőek, nevezetlen/innominát/nem tipizált/atipikus szerződésnek minősítették.[50] Ide sorolták többek között a licenciaszerződéseket, a szindikátusi megállapodásokat, a zsibárusi szerződést, a tarifaszerződéseket, a különböző kompenzációs szerződéseket;[51] az elméleti megközelítést a kúriai gyakorlat is alátámasztotta, például a licenciaszerződés kapcsán.[52]

Az atipikus szerződések kifejezés nem egyedi, nemcsak Magyarországon használatos:

–      a német szerződési jog is ismeri az atipikus kontraktusokat (atypische Verträge),[53] azon belül a szűk értelemben vett atipikus (például a timesharing-szerződés)[54] és a forgalomtipikus megállapodásokat (például faktoring-, franchise-, lízingszerződés)[55] megkülönböztetve;

–      az osztrák magánjogban az atipikus szerződések (lásd: Factoring, Franchising, Lizenzvertrag etc.)[56] contracta sui generis-ként aposztrofáltak,[57] csaknem azonos a svájci kötelmi jogi megközelítés is: Vertrag sui generis (iuris) címszó alatt találhatóak az atipikus szerződések;[58]

–      a spanyol szerződési jog is atipikusnak ismeri el a koncessziós, a franchise-, a faktoring, a lízing-, a know-how (etc.) szerződést (los contratos atipicos);[59]

–      a francia jog a Code Civil által nem szabályozott szerződéseket contrat atypique/inommé-nak tekinti[60] (az előbbi kategóriát inkább a munkaszerződések kapcsán használva), és inkább a nevesítetlen szerződéseken belüli contrats spécifiquement autonomes altípusba tartoznak az általunk atipikusnak tekintett kontraktusok;[61]

–      a román jogban uralkodó nézet szerint a nevesített/tipikus szerződések azok, amelyek névvel és jogszabályi háttérrel rendelkeznek (pl.: megbízás, bérlet, adásvétel) és a nevesítetlen/atipikus szerződések pedig a polgári törvénykönyvön kívüli, a szerződési szabadság elvéből és a polgári jog diszpozitív jellegéből eredő kontraktusok (pl.: franchise, forfaiting);[62]

–      a holland jogban a Polgári Törvénykönyvből kimaradt szerződéseket tekintik atipikusnak (pl.: lízing, faktoring, franchise);[63]

–      mind a cseh, mind a lengyel magánjog a Polgári Törvénykönyvön kívüli, ezért nevesítetlen szerződéseket minősíti atipikusnak (pl.: lízingszerződés);[64]

–      az olasz magánjog atipikus szerződésként fogja fel az olasz Ptk-n kívüli, ezért nevesítetlen, azonban sui generis megállapodásokat (pl.: lízing, franchise, faktoring, merchandising);[65]

–      a szerb magánjogban a jogszabályi háttér nélküli szerződéseket (amelyeket a polgári és a kereskedelmi törvények kifejezetten nem szabályozzák) nevesítetlenként kvalifikálják, és ezalatt ténylegesen az atipikus szerződéseket (franchising, factoring, timesharing etc.) értik.[66]

 III.             A szerződések tipizálása

 A piacgazdaság kialakulása és jelenségei – melyek a XIX. századi nagy természetjogi kódexek deklarálta szerződési szabadságra visszavezethető jogi „képződményeket” eredményezték – a Polgári Törvénykönyv szabályozási kereteit szétfeszítették, illetve szétfeszítik:

–   az üzletszerű gazdálkodás (a rendszeres jellegű termelő, szolgáltató, kereskedelmi tevékenység folytatása nyereségszerzés érdekében), a tömegméretű vagyoni és árukapcsolatok, a nagyméretű beruházások, a nemzeti határokat átlépő jogügyleti viszonyok újabb és újabb szerződések meghonosodását és alkalmazását tették lehetővé, valamint

–   a hagyományosan intézményesült szerződési alaptípusokat meghaladó, új szerződési technikák jelentek meg: egységesítésre, standardizálásra irányuló (lásd: lízing-, faktoringszerződés), illetve túl részletező, önszabályozó jellegű megállapodások (lásd: szindikátusi szerződés).[67][68]

Éppen ezért a szerződések tipizálásának jelentősége abban rejlik, hogy a kontraktusra alkalmazandó jog eldöntése céljából szükséges a megállapodásokat egy meghatározott szempontrendszer szerint megállapított kategóriákba besorolni. Egy szerződés típusának eldöntésénél nem a szerződő felek által adott elnevezés, és nem a felek szóhasználata a meghatározó, hanem a kontraktus tartalmából és fogalmi elemeiből kell kiindulnunk a Ptk. szerződésekre vonatkozó közös és speciális szabályai alapján.

            A magánjogi szerződéseket nevesített és nevesítetlen megállapodásokra tudjuk bontani:[69] a nevesített szerződések közé a tipikus és atipikus, a nevesítetlenek közé a vegyes és a de facto innominát kontraktusok tartoznak.[70]

A tipikus nevesített szerződések azok, amelyek megtalálhatóak a Polgári Törvénykönyv Negyedik rész (A kötelmi jog) III. címében (Egyes szerződések).[71]

A XX. század végén Magyarországon jelentkező gazdasági és joggyakorlati változások hívták életre az atipikus – a Polgári Törvénykönyvben nevesített kontraktusoktól eltérő – szerződések csoportját. Ezekre a szerződéses jogviszonyokra jellemző, hogy:

–     az atipikus megállapodásoknak általában nincs magyar elnevezésük, hanem idegen eredetű nevük van (pl.: lízingszerződés, franchise-szerződés, koncessziós szerződés, szindikátusi szerződés, licenciaszerződés, merchandising szerződés, faktoring-szerződés), vagy bonyolult, a jogviszony lényegét nem a legprecízebben kifejező megjelölések (pl.: konzorciós szerződés, mint a fogyasztói csoportban való részvételre irányuló megállapodás; timesharing-szerződés, mint a szállások időben megosztott használati jogának megszerzésére irányuló szerződés) alatt kerültek szabályozásra;

–     a Polgári Törvénykönyv „Egyes szerződések” (Negyedik rész, III. cím) része nem rendelkezik az atipikus kontraktusokról, ezek nem sorolhatóak az itt nevesített szerződéstípusokba.[72] Megjegyzendő, hogy ez az ismérv viszonylagos: a Ptk. módosítása, újrakodifikálása hatályba lépése után e tekintetben új helyzetet teremt (lásd: az önálló kereskedelmi ügynöki szerződés, a pénzügyi lízingszerződés, faktoring-szerződés, franchise-szerződés vonatkozásában);

–     az atipikus szerződések szabályainak kialakulásánál és kialakításánál fontos szerepük volt a külföldi gyakorlati és jogalkotási mintáknak, valamint a hazai szokásoknak (pl.: a timesharing-szerződés üdülőszövetkezeti formára épülő konstrukciója). Egy évtized vagy akár néhány év alatt az így kialakult jogi konstrukciók letisztultak és jogi szabályozást nyertek;

–     a szindikátusi, a konzorciós és a franchise-szerződés kivételével az atipikus szerződések törvényi (pl.: koncessziós szerződés, önálló kereskedelmi ügynöki szerződés, egészségügyi kezelési szerződés, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatással kapcsolatos szerződések), kormányrendeleti (pl.: üzleten kívüli kereskedés, távollévők között kötött szerződések, timesharing-szerződés) szinten vagy implementált nemzetközi egyezmények (pl.: a faktoring és a lízing esetén) révén kodifikálva lettek, a licenciaszerződés, a merchandising szerződés és a PPP-szerződés pedig sporadikusan jelenik meg néhány jogszabályban;

–     e megállapodások kapcsán az európai jogfejlődésben jogközelítési, jogegységesítési törekvések figyelhetők meg (pl.: 85/577/EK irányelv az üzleten kívüli kereskedésről, 94/47/EK irányelv és a 2008/122/EK irányelv a timesharingről, 97/7/EK irányelv a távollévők között kötött szerződésekről), melyek eredményei az európai uniós jogharmonizáció által a magyar szabályozásban is tükröződnek;

–     a Ptk. 200. § (1) bekezdése alapján,[73] a típusszabadság értelmében – a jogszabályba ütközés tilalmának betartásával – ezen megállapodások tetszőleges tartalommal köthetőek, és a szerződések általános szabályai (Ptk.; Negyedik rész; I. cím) rájuk is irányadóak;

–     bár az atipikus kontraktusok egy részénél (szindikátusi szerződés, franchise-szerződés, operatív lízingszerződés) nincs alakszerűségi előírás, másik részüket (önálló kereskedelmi ügynöki szerződés, timesharing-szerződés, koncessziós szerződés, PPP-szerződés, faktoring-szerződés, pénzügyi lízingszerződés) pedig – jogszabályi rendelkezésnek megfelelően – írásba kell foglalni, a gyakorlat következetesen az írásbeliség mellett „tör lándzsát”: nem feltétlenül érvényességi kellékként, inkább biztonsági, bizonyíthatósági szerepe miatt;

–     a részletes és pontos írásbeli megfogalmazásra törekvés vonta magával az általános szerződési feltételek alkalmazását és a blankettaszerződések használatát (például a licencia-, lízing- és az önálló kereskedelmi ügynöki szerződéseknél);

–     az atipikus szerződések egyik pólusán – szerződő félként – általában egy gazdálkodó szervezet[74] vagy a fogyasztóvédelmi törvény[75] szerinti vállalkozás jelenik meg, de a forgalmi élet kiterjedtebbé és komplexebbé válásával a szerződéses jogviszony mindkét alanya is lehet gazdálkodó szervezet vagy vállalkozás (pl.: távollévők között kötött szerződésnél, faktoring-szerződésnél, franchise-szerződésnél);

–     az atipikus megállapodások hosszabb távú piaci kapcsolatokat szabályoznak, így általában tartós jogviszonyra irányulnak (kivéve: távollévők között kötött szerződés, üzleten kívüli kereskedés).

A csoportismérvek alapján jelenleg Magyarországon a szindikátusi szerződést, a PPP-szerződést, a távollévők között kötött szerződést, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatással összefüggő szerződést, az üzleten kívül kötött szerződéseket (házaló kereskedés), az önálló kereskedelmi ügynöki szerződést, a timesharing-szerződést, a konzorciós szerződést, a koncessziós szerződést, a licenciaszerződést, a franchise-szerződést,[76] a merchandising szerződést, a lízingszerződést,[77] a faktoring-szerződést[78] és az egészségügyi kezelési szerződést soroljuk az atipikusok közé.

            A modern szerződések egy részének minősítésére vonatkozóan dolgozták ki a „vegyes szerződés” (contractus mixtus) kategóriát.[79] Ebbe az osztályba azon megállapodások tartoznak, melyek több nevesített szerződés szolgáltatását többféleképpen foglalják magukba:

–   vagy típusegyesítő szerződésről van szó (pl.: ajándékozással vegyes adásvétel), ahol más szerződések elemei vegyülnek, azaz nem állapítható meg, nem bontható szét, hogy melyik rendelkezés melyik szerződésből eredeztethető;

–   vagy típuskombinációs szerződésről beszélünk (pl.: színházi szerződés), ahol más szerződések ismérvei nem vegyülnek egymással, hanem szétválaszthatóan, azonosíthatóan keverednek egy új szerződésben;

–   vagy teljesen sajátos szolgáltatásra irányul a szerződés (pl.: a „házmesteri” tevékenység ellátására kötendő megállapodás), de más jellemzőiben nem nyújt specialitást, nem tér el a Ptk-beli szerződésektől.

            Az atipikus szerződések – aggálymentesen – nem sorolhatók be a vegyes szerződések egyik alfajába sem: az atipikus szerződések önálló, sui generis megállapodás-csoportot alkotnak, mivel vagy a vegyes szerződések valamennyi típusát magukba olvasztják, vagy egyiket sem; tehát a vegyes szerződések és az atipikus szerződések nem azonos kategóriák: az atipikus csoport több (vegyes típusfajták ötvözése) és más (ugyanakkor e fajtákba való besorolhatatlanság).

            A de facto innominát kontraktusok általában „Megállapodás” cím alatt jelennek meg, nem tartós jogviszonyt szabályoznak, hanem egyszeri (nem rendszeresen felmerülő) speciális jogügyletet fednek le. Az atipikus szerződésektől eltérően nincs elnevezésük, nem olyan elterjedtek, hanem egyedi, kivételes kontraktusok, normatív szabályozás nélkül.[80] A Ptk. szerződésekre vonatkozó közös szabályainak alkalmazásával rendezhetőek az innominát szerződésekből fakadó jogok és kötelezettségek (lásd példaként egy szolgalomhoz közel álló, de haszonkölcsönnek nem minősíthető megállapodás kapcsán,[81] vagy a kezességnek nem minősülő sajátos kötelezettségvállalás[82]).

            Meglátásom szerint a gazdasági és társadalmi viszonyok változásai és a globalizáció eredményezte átalakulások a szerződések területén a de facto innominát kontraktusok irányából induló és a nevesített tipikus szerződések felé mutató fejlődést generálnak: a megelőzően még fel nem merült megállapodások először de facto innominát szerződésként tűnnek fel, majd rendszeressé válásukkal a vegyes (pl.: befektetési szerződés) vagy az atipikus szerződések (pl.: a fogyasztói csoport létrehozására és működtetésére irányuló konzorciós szerződés) közé sorolódnak, és végül – nem annyira gyakoriságuk, mint inkább – jogalkotói szándék folytán bekerülhetnek a Ptk-ba (pl: az ál-atipikus, vegyes szerződésnek minősülő disztribútori szerződés,[83] vagy a jelenleg még csak a de facto innominát megállapodásként megjelenő, az új Ptk-ba bizalmi vagyonkezelésként bekerülő kontraktus).[84]

 IV.             Fejlődési irányok a szerződési jogban

 1)      Magyarországon

            Az atipikus szerződések csoportja nem lezárt, hanem egyre terebélyesedő kategória: véleményem szerint ezt a tendenciát jól szemlélteti az, hogy egy néhány éves megszilárdulási és meggyökeredési folyamat után az atipikus szerződések közé tartozik már az egészségügyi kezelési szerződés (treatment contract, Behandlungsvertrag) és a merchandising-szerződés is.[85]

            Megjelentek az atipikus és a vegyes szerződések közötti éles határvonalat „elmosó”, relativizáló ún. ál-atipikus szerződések. Az „ál-atipikus” szerződések közé olyan kontraktusok sorolhatók, amelyek a megállapodások elnevezése és tartalmának megfogalmazása alapján azt a látszatot keltik, mintha az atipikus szerződések néhány csoportismérvének megfelelnének (például az idegen eredetű név; színleg a Ptk. nevesített szerződései közé nem tartoznak; a külföldi gyakorlat szerepe magyarországi meghonosodásukban; a szerződések közös szabályainak alkalmazhatósága; főként gazdálkodó szervezetek közötti tartós jogviszony kialakítására köttetnek); valójában pedig vagy vegyes szerződésnek minősíthetők, vagy valamelyik nevesített szerződésnek feleltethetők meg. Ide sorolható például a disztribútori szerződés (amely főként adásvételi-szállítási láncolat), [86] vagy a dealeri (amely vagy adásvételi szerződéseket, vagy bizományosi, illetve önálló kereskedelmi ügynöki szerződéssel vegyes adásvételt, néhol letéti elemekkel kombinálva, vagy adásvétellel vegyes halasztott adásvételt takar), outsourcing- (amely megbízással vegyes vállalkozási szerződésnek minősíthető) és befektetési szerződések (amely személyes befektetésnél létező szerződéstípusokban realizálódik,[87] vagy specializálódott vállalkozás által nyújtott befektetési szolgáltatásnál megbízási, bizományosi / önálló kereskedelmi ügynöki és letéti jelleg jelenik meg).[88]

            Megfigyelhető a vegyes szerződések alfajainak keveredése is, különösen a típuskombinációs és a sajátos szolgáltatásra irányuló altípusok vonatkozásában; a bírói gyakorlatban az alábbi variációk voltak „tetten érhetők”:

–   határozott időre kötött, plakát kihelyezésére vonatkozó megbízási szerződéssel vegyes albérleti szerződés,[89]

–   parkolási rendszer bevezetésére, használatára és üzemeltetésére kötött kontraktus felhasználási, haszonbérleti elemeket is hordozó, a franchise-szerződéshez hasonló komplex jogviszonyt lefedő vegyes megállapodás.[90]

A tipikus és az atipikus megállapodások csoportjai között pedig, átmeneti képződményként (vegyes szerződésként) ezek mixtúrája tűnt fel: így a számítógépes program (szoftver) hasznosítására köthető megállapodás, mely vállalkozási, bérleti, haszonbérleti és lízingszerződési elemeket is tartalmazhat.[91]

A szerződések területén jogági „keveredés” is megfigyelhető: napjainkra számos vegyes jogági megállapodás alakult ki.[92] Ezekben az esetekben nem a szerződés közvetlen tárgya (a szolgáltatás) alapján minősíthetők a kontraktusok vegyesnek, hanem aszerint, hogy több jogág jogi normái alkalmazandóak rájuk, melyek a szerződés teljes dinamikáját meghatározzák.[93]

            A fentiekből is látható, hogy a szerződési jog a levert cölöpök (a tipizálási szempontok) között folyamatos, állandó alakulásban, változásban van.

2)      Európában

Az Európai Unióban mind a jogtudomány, mind a jogalkotás, mind a jogalkalmazás törekszik egy koherens szerződési jog megalkotására. E tendencia érinti az atipikus szerződések körét is:

a)            az európai jogtudományban a Study és az Acquis Group által, az európai magánjog-egységesítési folyamat során kialakított közös referenciakeret vázlata (DCFR)[94] már tartalmaz rendelkezéseket a franchise-, timesharing, az önálló kereskedelmi ügynöki, a kezelési szerződések és az elektronikus kereskedelem vonatkozásában;

b)                 az uniós jogalkotás a maga közösségi eszközeivel, a maximum harmonizációt tűzve ki célul, egyrészt fogyasztóvédelmi (így a távollévők között kötött szerződések, az üzleten kívüli kereskedés, a timesharing-szerződés kapcsán),[95] másrészt versenyjogi szempontból (így az önálló kereskedelmi ügynöki, a licencia-, és a franchise-szerződések vonatkozásában)[96] megalkotott normák révén, harmadrészt az intézményesített köz- és magántársulások (IPPP, Institutionalised Public-Private Partnership)[97] szabályozása pedig a koncessziós, a PPP- és a szindikátusi szerződésekre van hatással;

az Európai Bíróság gyakorlatában találunk döntéseket a szindikátusi,[98]a PPP-szerződés,[99] a távollévők között kötött[100] szerződések, az elektronikus szolgáltatással összefüggő megállapodások,[101] az üzleten kívüli kereskedés,[102] az önálló kereskedelmi ügynöki,[103] a timesharing-szerződés,[104] a konzorciós[105], a koncessziós[106], a licencia-[107] és a lízingszerződések[108] kapcsán, elemezve e kontraktusok valamely jellemzőit, ismérveit, azonban az Európai Bíróság a szerződési jog kapcsán funkcionális megköze

• ← Jogi szilánkok a magyar Ptk. rekodifikációja kapcsán
• A fiduciárius biztosítékok tilalma alóli kivételek az új Ptk-ban →