Felelősségátvitel, felelősségáttörés – quo vadis ius societatum

Dr. Papp Tekla:

 „Felelősségátvitel, felelősségáttörés – quo vadis ius societatum”[1]

Jogi alaplap 2014/4

 (megjelent In: Jogi személyek az új ptk-ban, Miskolci Konferenciák 2012, Novotni
Alapítvány, Miskolc, 2013, 167-185)

Tanulmányomban a felelősségátvitel és a felelősségáttörés kapcsán két jogintézmény: a Gt. 50. §-ának és a jogi személy elkülönült jogalanyiságával való visszaélés tényállásának elemzésére fókuszálok és koncentrálok csupán.

Nem térek ki a tagi visszaélések speciális, többlettényállási elemeket tartalmazó, törvényben szankcionált változataira, úgy mint az apport túlértékeléséért,[2] az apport túlértékelésének rosszhiszemű elfogadásáért,[3] a legfőbb szerv határozatának rosszhiszemű elfogadásáért,[4] az ellenőrzött társaság felszámolásáért,[5] a cég megszüntetési eljárásbeli törléséért[6] való helytállásokra.

Rövid analízisemben a két felelősségi tényállással kapcsolatos elméleti nézetek, az anomáliák és a bírói gyakorlat összegzését, valamint a kodifikációs kísérletek értékelését végzem el.

I. Alapvetés

             A gazdasági társaságok a cégvédelem elve alapján önálló jogalanyok: saját cégnevük alatt jogokat szerezhetnek, kötelezettségeket vállalhatnak, így különösen tulajdont szerezhetnek, szerződést köthetnek, pert indíthatnak és perelhetőek. Az önálló jogalanyiságból következik, hogy a gazdasági társaság elkülönül az őt alkotó tagoktól; a tagok változása nem érinti a gazdasági társaság létét; a tagok joga/kötelezettsége nem a gazdasági társaság joga/kötelezettsége; a gazdasági társaság joga/kötelezettsége nem a tagjai joga/kötelezettsége. Az ismertetett kritériumok általános érvényűek, azonban nem feltétlenül érvényesülők:

–   a gazdasági társaság tagjaitól való elkülönülése azt is jelenti, hogy a gazdasági társaság és tagja(i) között bármilyen jogviszony létesíthető. A 3/2003. PJE áttöri ezt az elvet: betéti társaság nem létesíthet munkaviszonyt az üzletvezetésre egyedül jogosult egyedüli beltagjával;

–   a tagok változása (tagsági jogviszonyuk megszűnése) a nem jogi személyiségű gazdasági társaságokat (kkt., bt.) markánsan érinti,[7] de a jogi személyiségű gazdasági társaságoknál (kft., rt.) is módosulást (egyszemélyessé válást) eredményezhet a taglétszámcsökkenés;

–   a tag joga egyben a társaság joga is lesz a képesítéshez kötött tevékenység folytatása esetén,[8] hiszen a képesítési követelménnyel és így egyben a tevékenység gyakorlási joggal is a tag rendelkezik;

–   a gazdasági társaság joga/kötelezettsége nem a tagja(i) joga/kötelezettsége a bírói gyakorlatban is alkalmazott tétel: a társaság tagja a társaság által kötött szerződés érvényességét nem vitathatja, megtámadásra nem jogosult, kereshetőségi joggal e körben nem rendelkezik.[9] Viszont a társasági törvény több helyen – a gazdasági társaságot terhelő kötelezettségek tekintetében – áttöri a társaság és tagja(i) jogait/kötelezettségeit elkülönítő tételt.[10] Konzekvenciaként megállapítható, hogy a gazdasági társaság önálló, elkülönült jogalanyisága főszabály, és ennek áttörése a szervezet (gazdasági társaság) és az őt alkotók (a tagok) közötti határ kivételes átlépése.[11]

Ugyancsak a gazdasági társaság önálló jogalanyiságának kivételes „átlépésére” kerül sor akkor, ha a korlátozott felelősségű tag ezen pozícióját felhasználva, azzal és a cégvédelem elvével visszaélve harmadik személynek kárt okoz. Nochta Tibor szavaival élve:[12] „Nem teremthet – sem a hitelezői védelem, sem a közérdek védelme miatt – a korlátozott tagi felelősség érinthetetlenséget jelentő szabadító levelet. A csalárd, a rosszhiszemű és a jogellenes eljárások ugyanis nem oldhatók fel a társaság jogi személyiségében, a jogi személyiség kérge tehát nem áttörhetetlen, a korlátozott felelősséggel való visszaélés áthatolhatóvá teszi…. A jogellenesség szankciójaként jelenik meg a felelősség átváltása korlátlan felelősséggé.”

A korlátozott tagi felelősséggel kapcsolatos problematika a római jogtól kezdődően jelen van[13] és a külföldi jogirodalomban is fajsúlyos téma.

Az angol társasági jogban is alaptétel a társaság elkülönült jogalanyisága[14] és az ezen való áthatolás meghatározott esetkörökben:[15] „a törvényhozás kovácsolhat olyan pörölyt, mely alkalmas a társasági kagyló feltörésére.”[16] A jogszabályban rögzített előfordulási tényállásokon[17] kívül a bírói gyakorlat töltötte meg a „piercing of the corporate veil” jogintézményét tartalommal; ennek illusztrálására néhány példát hozunk fel:

–   a társaság felhasználása a hitelezők megtévesztésére, jogellenes cselekmények elkövetésére;

–   a társasági és a tagi vagyon összemosása, valamint a társasági vagyon tagi, magán célra való felhasználása;

–   számviteli előírások megsértése;

–   társasági vagyon tagi, saját leányvállalatba való átvitele;

–   magánszemély kötelezettségeinek átvétele a társaságlapítás célja.[18]

A német társasági jogban a „Trennungsprinzip” elvén (a társasági és tagi felelősség elválasztása) „átfurakodó” „Durchgriff” jogintézménye áll a legközelebb az angol-amerikai „disregarding/lifting/dislodging/piercing of the corporate veil”-hez. A „Durchgriff” kategórián belüli „Haftungsdurchgriff” (felelősségátnyúlás ≈ felelősségátvitel) feleltethető meg a gazdasági társaság elkülönült jogalanyiságával visszaélő tag felelősségének korlátlanná átfordításának („Missbrauchlehre”). Ennek megállapítására sor kerülhet a konszernfelelősség körében, a társaság alultőkésítettsége esetén, a társasági működés ellehetetlenítésekor, vagyonösszemosásnál, egyszemélyes társaságoknál etc.[19]

A nemzeti társasági jogok törekednek az elválasztás és betudás elvének érvényesítésére azzal, hogy preventív jelleggel szankcionálják az ezeken alapuló tagi (vezető tisztségviselői) visszaéléseket.

II. Felelősségátvitel

             A korlátolt felelősségű társaság, a részvénytársaság és a betéti társaság jogutód nélküli megszűnése esetén nem hivatkozhat korlátolt felelősségére az a kft-tag/részvényes/bt. kültagja, aki ezzel visszaélt.[20] Akik korlátolt felelősségükkel, illetve a társaság elkülönült jogalanyiságával visszaéltek, korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a megszűnt társaság ki nem elégített kötelezettségeiért.[21] A tagok korlátlan és egyetemleges felelőssége különösen akkor állapítható meg, ha a társaság vagyonával sajátjukként rendelkeztek; a társasági vagyont saját vagy más személyek javára úgy csökkentették, hogy tudták, illetve az általában elvárható gondosság tanúsítása esetén tudniuk kellett volna, hogy ezáltal a társaság a kötelezettségeit harmadik személyek részére nem lesz képes teljesíteni; továbbá az apport túlértékelése esetén, valamint az apport túlértékelésének többi tag általi, rosszhiszemű elfogadásánál.[22]

A törvény indokolása szerint a társasági törvény ezen rendelkezése az ún. felelősségátviteli szabály, amely a Ptk. 5. §-ának, a joggal való visszaélésnek a konkretizálása a társasági jog területén. Ez az előírás az ún. vállalatkiürítés, a társaságok alulkapitalizálásának sajátos és kivételes szankciója, mely a joggal való visszaélés egyébként objektív szabályát vétkességi elemmel egészíti ki a hitelezővédelemmel összefüggésben.[23]

Török Tamás a konszernjog területére tartozó, intézményesített felelősségátvitelnek tekinti a tényállást, melyet vagyoni típusú, saját magatartásért fennálló, teljes, egyetemleges, elsődleges, felróhatóságon alapuló, deliktuális felelősségként minősít.[24]

Nochta Tibor a Gt. 50. §-ának tartalmát sui generis és nem mögöttes felelősségnek látja.[25]

Wellmann György az elemzett szakaszt szintén intézményesített felelősségátvitelnek nevezi, melyet a korlátozott tagi felelősségi formáknál bizonyos esetkörökre lehet alkalmazni. A tényállást másodlagos, közvetett, mögöttes felelősségként értelmezi, mert a tag felelőssége időben csak a társaság helytállásának hiányát követően áll be. Véleménye szerint a Gt-beli szabály használatára „valamilyen joggal való visszaélést megvalósító jogellenes és felróható tagi magatartás ad alapot.”[26]

Kisfaludi András mögöttes felelősségként sorolja be a tényállást, mely alapján a felelősség csak a társaság megszűnése után merülhet fel, csak a társaság vagyonából ki nem elégített követelésekre terjed ki, melyek a felszámolási eljárás lezárulta után érvényesíthetők.[27]

Kétségtelen, hogy jelen esetben a polgári jogi joggal való visszaélés tilalmának speciális, társasági jogbeli megszegése alapozza meg a kft-tag/részvényes/bt. kültagja korlátlan felelősségét: ugyanis vagy a korlátozott tagi felelősséggel (azzal, hogy a társaság kötelezettségeiért általában nem felel), vagy a társaság elkülönült jogalanyiságával (azaz saját jogcselekményeit a gazdasági társaságéként tüntette fel, jelenítette meg) élt vissza; és annak a szankciója az, hogy a törvény átviszi a felelősséget a tagra. Abban az értelemben helyes a „felelősségátvitel” kifejezés használata, hogy társasági lét és egyben az elkülönült jogalanyiság hiányában a jogalkotó „átviszi” a felelősséget a jogellenes magatartást tanúsító tagra, mert nincs aki az okozott kárt megtérítse. A felelősségátvitel megállapításának törvényi feltételei: a gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnése, a megszűnt gazdasági társaság hitelezőinek követelései részben/egészben nem nyertek kielégítést a társasági vagyonból és a hitelezői igényérvényesítésre azért kerülhet sor, mert a volt kft-tag/részvényes/bt. kültagja korlátozott felelősségével visszaélt úgy, hogy a fedezeti alapot (a társaság vagyonát) csökkentette/elvonta. A felelősségátvitel alapján fennálló korlátlan és egyetemleges felelősség vagyoni jellegű, felróhatóságon alapuló. A felelősség jellegzetességeinek megállapításánál a nem túl szerencsés jogszabályi megfogalmazás miatt két ismérv is tűri a vitát:

a)     elsődlegesnek tekinthető a felelősség, mert a tag saját visszaélésszerű jogcselekményéért felel; viszont mögöttesnek is minősíthető, mert a visszaélés elkövetésekor a tag a társaság elkülönült jogalanyisága mögé „bújt” és helytállása csak akkor áll be, ha a társaság felszámolása után is maradt a tag visszaélésszerű magatartása miatt kielégítetlen hitelezői követelés;

b)    alapvetően deliktuális jellegű a felelősség, hiszen a tag nincs jogviszonyban a károsultakkal, amíg a társaság jogutód nélkül meg nem szűnik; azonban, ha elfogadjuk a felelősség mögöttes besorolását (járulékos jellegét, mely alapján osztja a főkötelezettség jogi sorsát),[28] akkor a tagi helytállás járulékos jellegű, mely igazodik a társasági „lepelben” megjelenő visszaélésszerű, jogellenes jogcselekmény jogi minősítéséhez és akár kontraktuális jellegű[29] is lehet.[30] Ennek kapcsán hivatkozunk még Kisfaludi Andrásra, aki szerint „a sajátjakét rendelkezés annyit jelenthet, hogy a tag a külvilág számára a társasági vagyont mint sajátját tünteti föl, s mint saját tulajdonát idegeníti el vagy terheli meg – minden bizonnyal a saját személyes érdekeinek megfelelően;”[31] ebben az esetben azonban a tag már nem bújik a társasági „lepel” mögé, így elsődleges és kontraktuális lesz a felelőssége.

A Gt. 50. §-ának és a felelősségátvitelnek a nem igazán sikerült megfogalmazása miatt számos problémára világítanak rá a szakirodalomban:

–    Török Tamás szerint csak a meghatározott befolyással rendelkező tag felelősségét kellene előírni, mert csak ő képes az elkövetési magatartások megvalósítására;[32]

–    Szabó Gábor Zoltán azt kifogásolja, hogy a társaság felszámolása előtt a társaságtól megváló, visszaélést megvalósító tagra nem terjed ki a tényállás személyi hatálya;[33]

–    Kiss Tibor meglátása az, hogy az előírás csak természetes személy tag esetében értelmezhető, mert a jogi személy tagnak nincs szüksége arra, hogy másik jogi személy mögé „bújjon”;[34]

–    Brehószki Márta azt tartja lényegesnek kiemelni, hogy akiknek az igényét a felszámoló nem vette fel a nyilvántartásba, nem indíthatnak a tag ellen kártérítésre irányuló eljárást;[35]

–    Wellmann György szerint a Gt. 50. §-ának alkalmazását megnehezíti, hogy nem derül ki belőle az exculpatio-s rendszer alkalmazhatósága, valamint az okozati összefüggés (a tagi visszaélés és a hitelezői károsodás között) kifejezett megfogalmazását hiányolja annak szükségszerűsége miatt (csak a különös tényállások egyikében szerepel az „ezúttal” kifejezés);[36]

–    Kisfaludi András felhívja a figyelmet arra, hogy a Gt. 50. §-ának hatókörébe csak azok a magatartások eshetnek, amelyek a társasági vagy más jogok gyakorlásának körében maradtak és nem csúsztak át a jogellenesség területére, továbbá felveti a felelősségtöbbszörözés veszélyét a Gt. 50. §-ának (2) bekezdésébe bevont Gt. 13. § (4) bekezdése okán, és a tagi visszaélés idődimenziójának hiányából (társaság jogutód nélküli megszűnése előtt mennyivel történt a tagi visszaélés releváns?) fakadó jogbizonytalanságra is rávilágít, valamint a Ptk. révén is rendelkezhetőnek tartja a „sajátjaként rendelkezik” (átruházással csak tulajdonostól lehet tulajdont szerezni) és a „saját javára csökkenti” (a Ptk. 203. §-sal konkurál) jogcselekményeket.[37]

Saját kútfőből további problémákat vetünk fel:

–    pusztán szóhasználatbeli javaslatunk az, hogy a szellemi állapotra inkább utaló „korlátolt” szó helyett helyesebb lenne a „korlátozott” kifejezés használata;

–    jogdogmatikai szempontból a „korlátozott felelősség” kifejezéssel operálás sem megfelelő: a bt. kültagjának, a kft-tagnak és a részvényesnek alaphelyzetben nincs felelőssége, az csak kivételesen, meghatározott feltételek bekövetkeztekor állhat be korlátozott vagy korlátlan mértékben;[38]

–    a Gt. 50. § (2) bekezdésének megfogalmazása egyaránt utalhat vétkességre és rosszhiszeműségre is, holott a felelősség jogalapja és mértéke a Ptk. 339. § (1) bekezdéséhez igazodik: szubjektív jogalapú (felróhatóságon alapuló) és rendes felelősségi alakzatként kezeli a szakirodalom és a bírói gyakorlat is a nem túl szerencsés meghatározás ellenére;

–    a Gt. 50. § (2) bekezdésbeli „gondosság” szó több szempontból is problematikus: egyrészt csak természetes személy esetén használható, másrészt az „általában elvárható gondosság” mércéje tartalommal megtöltése nehézkes, mert egy egyénhez igazodó mércéből kellene generális jellegűt kreálni, végül ezen tényállásbeli visszaélést lehet-e gondatlanul megvalósítani(?);

–    a Gt. 50. §-ának (2) bekezdésében a Gt. 13. § (4) bekezdésének bevonásával a károsulti kör tisztázatlanná válik (ez utóbbinál nem a hitelezők a tagi visszaélés kárvallottjai, hanem a társaság és legfeljebb csak közvetve – ha egyáltalán –[39]a hitelezők);

–    a Gt. 13. § (4) bekezdésbeli apport túlértékelésének és annak rosszhiszemű elfogadásának szerepe és aktualitása nem igazán világos egy hosszan egzisztáló társaság jogutód nélküli megszűnése után;

–    a betéti társaság kültagjának vonatkozásában „a társaság elkülönült jogi személyiségével a hitelezők rovására” visszaélés – egyenlőre – ezen társaság jogi személyiségének hiánya okán nem alkalmazható: tehát a három ún. korlátozott felelősségű tagfajta tekintetében a kültag visszaélésszerű magatartása szűkebb körű lehet, ezért lett volna szerencsésebb a cégvédelem elvéből kiindulva az „elkülönült jogalanyiság” kifejezés használata a „jogi személyiség” helyett (ezen észrevételünket a Ptk. rekodifikációja okafogyottá teszi majd).

III. Felelősségáttörés

             Kemenes István munkássága nyomán[40]készült el a Szegedi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának 2/2008. (XII. 4.) számú kollégiumi véleményével módosított 1/2005. (VI. 17.) számú kollégiumi véleménye, mely a jogi személy elkülönült jogalanyiságával való visszaélés tényállásának meghatározásával kialakította a felelősségáttörés jogintézményét.

A jogi személy tevékenységi körében eljárt taggal szemben a jogi személyt terhelő polgári jogi következmények a jogi személlyel szerződéses, vagy szerződésen kívüli jogviszonyban álló harmadik személy károsultak részéről közvetlenül – a törvényben meghatározott eseteken kívül – kivételesen, csak akkor érvényesíthetők, ha a tag a jogi személy elkülönült felelősségéből származó előnyökkel, az ebből eredő jogosultságaival, szándékos magatartással súlyosan visszaélt. A jogi személy elkülönült felelősségével való visszaélés valósul meg különösen akkor, ha a jogi személyt olyan célból működtetik, amely a jogrenddel ellentétes, a harmadik személyek (hitelezők) kifejezett megkárosítását célozza. Joggal való visszaélést jelent az is, ha a tag külsőleg azt a látszatot kelti, hogy a jogi személy nevében és érdekében jár el, ténylegesen azonban a vagyoni előnyöket a magánvagyona javára vonja el. A joggal való visszaélés következménye, hogy a tag a jogi személy elkülönült felelősségére nem hivatkozhat. A saját személyében felelős tag a szerződésen kívüli károkozás szabályai szerint tartozik helytállással a jogi személlyel (szerződéses vagy szerződésen kívüli) jogviszonyban álló, sérelmet szenvedett harmadik személlyel szemben. A jogi személy kontraktuális vagy deliktuális, és a tag, szerződésen kívüli felelőssége ilyen esetben egyetemleges.[41]

A jogi személyiséggel való visszaélés sérti a jóhiszeműség és a tisztesség polgári jogi alapelvét, és a joggal való visszaélés törvényi tilalmába ütközik. A jogi személyiséggel való visszaélés arra irányul, hogy a jogi személy tagja a jogi személy elkülönült jogalanyiságából, elkülönült vagyonából és felelősségéből adódó jogszabályi előnyöket kihasználja, természetes személyként a magánvagyonát érintően a közvetlen polgári jogi felelősségi jogkövetkezmények alól mentesüljön. A jogi személyiség státuszából eredő előnyös jogosultság–együttest a társadalmi rendeltetésével össze nem férő célra gyakorolja. A szándékos, csalárd, célzatos magatartásával a személyek törvényes érdekeit csorbítja, megkárosítja, illetéktelen – a magánérdekeket kielégítő – előnyök szerzése érdekében.[42]

Külön törvényi tényállás hiányában az elkülönült felelősség áttörésének jogalapja (nem önálló felelősségi jogalap, csak a felelősségáttörést eredményezi) a Ptk. alapelvi rendelkezései: a jóhiszemű és tisztességes joggyakorlás, a kölcsönös együttműködés és az általában elvárhatóság követelményei, valamint a joggal való visszaélés tilalma.[43] A természetes személy tag magatartása a jogi személy szerződésszegését vagy deliktum elkövetését valósítja meg: a két jogalany magatartása ugyanaz. A jogi személy felelősségének az áttöréséhez a bírói gyakorlat a tag részéről többlettelemet követel meg: nem elegendő a jogellenes és felróható hátrányokozás, hanem annak szándékos, csalárd és célzatos visszaélésnek is kell minősülnie.[44] Tehát a többletelem nem más, mint a jogi személyiségből fakadó rendeltetésszerű joggyakorlás súlyos sérelme, a joggal való visszaélés megvalósulása. A tag közvetlen felelősségének jogalapja a polgári jogi alapelvek nyilvánvaló, kirívó és durva sérelme, melynek jogkövetkezménye az, hogy a tag a jogi személy elkülönült felelősségére nem hivatkozhat. A saját személyében felelős tag a szerződésen kívüli károkozás szabályai (Ptk, 339. § (1) bek.: szubjektív jogalapú, felróhatóságon alapuló rendes felelősségi alakzat) szerint tartozik helytállni és a jogi személy (kontraktuális/deliktuális), valamint a tag (deliktuális) felelőssége egyetemleges lesz.[45]

A kollégiumi vélemény meghozatala óta eltelt időben a bírói gyakorlat tovább bővítette a felelősségáttörés jogintézményének alkalmazhatóságát: a jogi személlyel vezető tisztségviselői jogviszonyban álló személyekre is kiterjeszthetőnek tartja. A még létező gazdasági társaság (kft.) elkülönült felelősségére vonatkozó általános szabály áttörésére csak kivételesen, akkor kerülhet sor, ha megállapítható, hogy a jogi személy létrehozásával, illetve működtetésével a károkozásban érintett vezető tisztségviselő célja a jogi személy elkülönült jogalanyiságából és felelősségéből származó előnyök tisztességtelen kihasználása volt, a jogi személy elkülönült vagyonát kizárólag a saját céljaira, a magánvagyona gyarapítása érdekében hasznosította és a jogi személy létrehozásával, illetve működtetésével kizárólag annak szerződéses partnereit kívánta megtéveszteni.[46]

A polgári kollégiumi véleményben kialakított állásponttal és azt megelőző, illetve arra épülő bírói gyakorlattal egyetért – a fentiekben kifejtett indokok alapján – Nochta Tibor,[47] Brehószki Márta[48] és jómagam.

Wellmann György és – az ő nyomán – Török Tamás viszont nem ért egyet a polgári kollégiumi véleménnyel, az alábbiak okán:[49]

–    a felelősségáttörés csak kifejezett törvényi rendelkezésen alapulhat, bírói ítéleten nem, mert az jogbizonytalansághoz vezet;

–    jogfejlesztő bírói gyakorlatnak csak addig lehet teret biztosítani, amíg a felelősségátvitelnek (sic!: a felelősségátvitel és a felelősségáttörés összemosása, szinonimaként kezelése) törvényi tényállásai nem voltak;

–    a felelősségáttörést alkalmazó bírói gyakorlat ellentétes a jogbiztonság, kiszámíthatóság és előreláthatóság követelményével és nem minősül jogforrási szintnek;

–    ami nincs a tételes jogban megfogalmazva, annak nincs visszatartó ereje;

–    a Ptk. alapelveinek sérelme önmagában nem jelenthet önálló felelősségi alapot (sic!: a polgári kollégiumi vélemény nem is ezt rögzíti, hanem azt, hogy alapelvek sérelme a felelősség áttörését eredményezi).

Meglátásom szerint a megfogalmazott fenntartásoknak az „éle elvehető” a Ptk. alapelveinek sérelmére hivatkozást meg kellene előznie a Gt. 9. § (2) bekezdésére utalásnak; azaz a gazdasági társaságoknak és tagjaiknak a társasági törvényben nem szabályozott vagyoni és személyi viszonyaira a Ptk. rendelkezései megfelelően irányadóak. Ezzel ugyan külön, Gt-beli felelősségi tényállást nem konstruáltunk, viszont megteremthetjük vele a közvetlen átjárhatóságot a Ptk. felelősségi rendelkezéseihez és elháríthatjuk a jogbizonytalanság veszélyét.

Miben tér el a felelősségáttörés a felelősségátviteltől?; néhány kritériumra utalunk:[50]

–    egzisztáló, működő jogi személyhez kapcsolódhat;

–    nemcsak a jogi személyiségű gazdasági társaságokra terjeszthető ki, hanem bármelyik, tagsággal rendelkező jogi személyre (pl.: szövetkezet, egyesület, egyesülés);

–    nincs a társasági törvényben kifejezett ilyen tárgyú rendelkezés;

–    a felelősség jellemzői (jogalapja, mértéke, jellege) tisztázottak és egyértelműek;

–    nemcsak a „meghatározó tagra” dolgozták ki a jogintézményt;

–    ténylegesen áthatolunk a jogi személy elkülönült jogalanyiságának burkán, hiszen a létező jogi személy jogi személyiségével (és nem a korlátozott tagi felelősségével) visszaélő tag a jogi személlyel együtt, amellett (egyetemlegesség) tartozik helytállással a károsult harmadik személlyel szemben, és nemcsak átvisszük a felelősséget – társasági helytállás hiányában – a visszaélő tagra;

–    nem merül fel a „korlátozott tagi felelősség” dogmatikai problémája, mert mögöttes, korlátlan tagi felelősségű jogi személyek (pl.: egyesülés) esetén is alkalmazható a tényállás;

–    nem függvénye a felszámolási eljárásban történő hitelezői igénybejelentésnek;

–    a Ptk. károkozással kapcsolatos elévülési szabályai irányadóak rá, nincs idődimenzióbeli probléma;

–    a felelősségáttörést alkalmasnak tartják generálklauzulakénti használatra a fentebb részletezett speciális tényállási elemek megvalósulása esetén, továbbá jogszerű továbbfejlesztésre is (lásd fentebb: újabb bírói gyakorlat).

IV. A felelősségátvitel és a felelősségáttörés megjelenése a bírói gyakorlatban

             A bírói gyakorlat a fentebb már ismertetett anomáliák miatt a felelősségátvitel jogintézményét, a Gt. 50. §-át nem igazán tudja alkalmazni: elenyésző számban találni a nyomtatott formában közzétett eseti döntések között ilyen tárgyú ítéletet.

A fellelhető döntésekben is a Gt. 50. §-ának tényállási elemeit (megszűnt kft./rt./bt. felszámolás után kielégítetlen hitelezői igények maradnak, a tagi visszaélés a társaság vagyonát csökkentette/elvonta) próbálják megfeleltetni a felmerült jogvita jellegzetességeinek és határozni a felelősségátviel megállapíthatóságáról.[51]

Az is előfordul a honi judikatúrában, hogy a felelősségátvitel – felelősségáttörés fogalompárt összemossák, egymást helyettesítő tartalmú kifejezésként használják.[52]

Az 1990-es évek elején kétféle álláspont kristályosodott ki a felelősségáttörés kapcsán a magyar bírói gyakorlatban:

–    az egyik szerint a jogi személyiséggel visszaélés esetén a társasági szerződés érvénytelen, ez alapján a jogi személy nem létezik, a jogi személyiségre hivatkozni nem lehet, a Ptk. alapján dönthető el a jogvita;[53]

–    a másik a jogi személyiség megkerülésével nem foglalkozik, hanem közvetlenül a Ptk. kötelmi jogi részében található rendelkezések alapján értékelik a peres ügyet (pl.: jóerkölcsbe ütközés, fedezetelvonás).[54]

A ’90-es évek végén tért rá a magyar bíráskodás a Szegedi Ítélőtábla fentebb részletezett kollégiumi véleményéhez vezető útra, a felelősségáttörés alkalmazására: bűncselekmény-sorozat elkövetésének eszközévé vált, működő kft. kapcsán.[55]

Megállapíthatónak találta a bíróság a felelősség áttörését

–    a bűncselekmény elkövetésére létesített és/vagy működtetett jogi személyiségű gazdasági társaságok kapcsán[56] (azzal a figyelemfelhívással, hogy a felelősségáttörés megállapításának nem előfeltétele, hogy az adott magatartás egyúttal kimerítsen valamilyen büntetőjogi törvényi tényállást is);[57]

–    amikor a tagok a magánérdekeiket helyezik a társasági érdek elé azért, hogy saját magánvagyonuk jogszerűtlen növekedését előidézzék[58] („csalárd vállalatkiürítés”).[59]

Alaptétel a bírói gyakorlatban a felelősségáttörés vonatkozásában, hogy többlettényállási elem szükségeltetik megállapításához: kivételesen és csak akkor kerülhet rá sor, ha a tagi visszaélés a jogrenddel ellentétes célú volt (például külső harmadik személyek megkárosítására irányult) és a jogi személyiség kifejezetten a természetes személy taggal szembeni közvetlen polgári jogi felelősségi jogkövetkezmények elhárítását célozta.[60] A felelősségáttöréssel kapcsolatos perekben a felperes

–    vagy nem tudta bizonyítani a jogi személy elkülönült jogalanyiságával visszaélést;[61]

–    vagy a büntetőjogi csalás tényállásának megvalósulása ellenére nem bizonyított többlettényállási elemet (csalárd, szándékos, célzatos visszaélés).[62]

A fentiek alapján arra a konzekvenciára juthatunk, hogy a felelősségáttörés jogintézményét szigorúan rögzített „határcölöpökön” belül kezeli a magyar bíróság, következetesen és egyöntetűen.

V. A Ptk. rekodifikációs, vonatkozó kísérleteinek értékelése[63]

            A Szakértői Javaslat[64] a Személyek könyvben rögzíti az elválasztás elvét,[65] amely alapján csak törvényi rendelkezés alapján törhető át a jogi személy elkülönült jogalanyisága. A Kötelmi jogi könyvbe pedig bekerült[66] a felelősségáttörés, annyiban eltérve a kialakult bírói gyakorlattól, hogy a többlettényállási elemek közül csak a szándékosságot tartotta meg. (Újból utalunk korábbi kérdésfelvetésünkre: lehet-e gondatlanul jogokkal való visszaélést elkövetni?) Sajnálatosnak tartjuk, hogy csak a Szakértői Javaslat indokolásában találhatók meg a bírói gyakorlat által kidolgozott további tényállási feltételek („a jogi személlyel fennálló jogviszonyukat kihasználva, azzal kifejezetten visszaélve – a jogi személyt használják fel magánvagyonuk gyarapítására…”;[67] azaz a célzatosság és a csalárdság) úgy, mintha az egyértelműen következne a vonatkozó rendelkezés tartalmából. Pozitívumként értékelhető a jogintézmény vezető tisztségviselőre kiterjesztése.

A 2009. évi CXX. törvény, a hatályba nem lépett új Ptk. idevágó előírása[68] már csak „szimpla” tagi/vezetői tisztségviselői visszaéléssel operál, minden többletminősítés nélkül. Itt hívnánk fel a figyelmet a rögzült bírói gyakorlattól eltérő, a Ptk. 5. §-ához képest csak alanyaiban és összefüggéseiben (milyen jogviszony keretében) specialitást mutató rendelkezés így felesleges és ilyen tág körű alkalmazása veszélyes: „Ha a jogi személy tevékenységi körében eljáró, szerződésszegést megvalósító tagi magatartás egyúttal a természetes személy részéről formálisan a Ptk. 339. § (1) szerinti szerződésen kívüli magatartásnak minősülne, akkor – következetes végigvitele mellett – valójában a jogi személy bármilyen, akár csekély súlyú szerződésszegéséért és deliktuális károkozásáért az elkövető természetes személy tag is minden esetben felelősségre vonható lenne”;[69] azaz az elkülönült jogalanyiság elve elvetésre kerülne a többlettényállási elemek hiányában.

Az MTA Jogtudományi Intézet és a Magyar Jogász Egylet szakértői munkacsoportja által kidolgozott anyagban (leendő Ptk. III. Könyv) megtalálható a felelősségátvitel[70] és a felelősségáttörés is.[71] Elismerve azt, hogy a felelősségátvitel megfogalmazása a Gt. 50. §-hoz képest jobban sikerült, jelezzük, hogy ismét csak a meghatározó tagra, alapítóra van profilírozva az előírás (más nem tudja a jogi személy fizetésképtelenségét előidézni). A megfogalmazás különbséget tesz a jogutód nélküli megszűnési eljárások között: mintha minden tagi, vezetői tisztségviselői visszaélés fizetésképtelenséghez, felszámoláshoz vezetne. Meglátásunk szerint a felelősségátvitelre egyáltalán nem lenne szükség (eleve kicsi gyakorlati jelentősége okán), mert a felelősségáttörés is megoldhatja a problémát: a visszaéléssel okozott károsodás bekövetkeztétől kezdődő 5 éves általános elévülési időn belüli igényérvényesítés eshet a jogi személy jogutód nélküli megszűnése utáni időszakra is. Egyébként is a felelősségátvitel nem állítható igazán párhuzamba a külföldi jogi megoldásokkal, továbbá nem sikerült még úgy megkonstruálni a tényállást, hogy a felelősség jellemzői (jelleg, jogalap, mérték) egyértelműen megállapíthatóak lettek volna. A felelősségáttörés megfogalmazásában a Ptk. 4. § (1) bekezdésbeli alapelvi sérelem megjelenik, így más kifejezésekkel, de a bírói gyakorlatban kialakított többlettényállási elemek – helyeslendően – szerepelnek a rendelkezésben, és üdvözlendő, hogy a vezető tisztségviselőre is kiterjed a rendelkezés személyi hatálya.

A Kodifikációs Főbizottság 2012-es javaslatában – ahogy eddig is – a felelősségátvitel szabályozását nem tartjuk indokoltnak, bár megjegyzendő, hogy helyesen nemcsak a felszámolási, hanem minden megszűnési eljárásban gondolkodva kidolgozott koncepció, azzal, hogy sem itt, sem az előző javaslatban a felelősség jellemzői (jelleg, jogalap, mérték) – hasonlóan a Gt. 50. §-ához – tisztázatlanok maradnak.[72] Továbbá a mögöttes, korlátlan tagi felelősségű jogi személyek esetén (jelenleg az egyesülés ilyen, és a rekodifikáció folyományaként ilyenné válik a kkt. és a bt. is, kivéve a kültag vonatkozásában) használhatatlan lesz a rendelkezés, mert csak a „korlátolt felelősséggel” visszaélés szerepel benne. Így fennáll annak a veszélye, hogy ezeknél a jogi személyeknél a visszaélést tanúsító tag helyett valamennyi tag mögöttes és korlátlan helytállása fog beállni a jogi személy jogutód nélküli megszűnésekor ki nem elégített hitelezői követelésekért; a tagok szempontjából ez diszkriminatív jellegű. A felelősségáttörés megfogalmazása pedig a legkevésbé szerencsés az összes rekodifikációs javaslat között;[73] csak kettő lényeges indokra utalva:

–    parttalanná válhat az alkalmazása a károkozás súlyosságától függetlenül, ha a szándékosság megállapítható (az elválasztás elvének figyelmen kívül hagyása);

–    a szándékossági kritérium beemelésével a felróhatóságtól és a jelenleg hatályos Ptk. 4. § (4) bekezdésbeli adott helyzetben általában elvárhatósági mércéjétől, valamint a leendő Ptk. általános felelősségi szabályától[74] elszakadva, áttérünk a vétkességre és a szubjektum vizsgálatára, ezen keresztül pedig eljuthatunk a tőle elvárhatósághoz (ez utóbbi kapcsán teljesen egyetértünk a Szegedi Ítélőtábla egy idevágó döntésével: „A polgári jogban a törvény rendelkezése folytán a kártérítési felelősség alól a ’tőle elvárható’ magatartás nem mentesít, a kimentéshez az ’általában elvárható’ magatartás szükséges.”).[75]

Eddigi elemzésünk összegzéseként amellett törünk lándzsát, hogy a felelősségátvitel kihagyása a leendő Ptk-ból (releváns gyakorlati szerepe eddig sem volt) és a Szegedi Ítélőtábla polgári kollégiumi véleményével lezárult és kijegecesedett bírói gyakorlatbeli felelősségáttörés-kritériumok beemelése a rekodifikált Ptk-ba lenne szükséges. És végül válaszolva a címben feltett kérdésünkre: pesszimisták vagyunk, nem igazán kecsegtető a két jogintézmény kapcsán a körvonalazódó fejlődési irány.

• ← A régi Ptk. szerint kötött hitelkeret szerződések alapján 2014. március 15-ét követően létrejövő egyedi kölcsönszerződések, illetve ezek biztosítéki szerződéseire alkalmazandó szabályok
• A faktoring-szerződés jövője az új Ptk. tükrében →