A lízing hármas arculata
Dr. Bartal Tamás:
A lízing hármas arculata
Jogi alaplap 2014/1
A lízingkonstrukció hármas arculata abból fakad, hogy polgári jogi értelemben a lízingszerződés az adásvétellel, a bérlettel és a kölcsönnel mutat rokon vonásokat.
1. A lízing adásvételhez való hasonlatossága
Az adásvételhez azért hasonlítható a lízing, mert amennyiben a pénzügyi lízing tulajdonátszállást eredményez, úgy a lízingdíjakat vételárrészletként, az ügyletet pedig részletvételként is fel lehet fogni. Természetesen a lízinget a részletvételtől megkülönböztető jegyek száma a hasonlóságokhoz képest jóval népesebb:
– míg adásvételnél az ügylet célja a tulajdonjog átadása, a lízing nem feltétlenül jár tulajdonátszállással (még pénzügyi lízing esetében sem);
– lízingnél a tulajdonátszállás nem történhet a teljes finanszírozási összeg megfizetése előtt, adásvételnél – és részletvételnél – azonban erre sor kerülhet akár az első részlet megfizetését követően is;
– az adásvétel meghiúsulása elsősorban az eredeti állapot helyreállításával, így az ellenszolgáltatás nélkül maradó vételárrészletek vevő részére történő visszafizetésével jár, míg a lízingügylet meghiúsulása nem eredményezi az addig törlesztett lízingdíjak visszakövetelésének lehetőségét a lízingbevevő számára.
2. A lízing és a bérlet közös vonásai
A lízing magában hordozza a bérlet (haszonbérlet) jegyeit is, hiszen operatív lízingnél, illetve pénzügyi lízing esetén, amennyiben nem kerül sor tulajdonátszállásra, a lízingdíjak akár bérleti díjnak is minősülhetnének.
A lízingnél azonban a lízingbevevő a lízingtárgy tényleges használatától függetlenül köteles lízingdíjat fizetni, azaz a lízingdíj fizetése nem (csak) a használat ellenértéke, továbbá a lízingek többsége tulajdonátszállással jár, míg ez bérletnél nem tipikus.
3. A lízing összevetése a kölcsönnel
A lízing több ponton kapcsolódik a pénzkötelmekhez (hitel, kölcsön), hiszen mindkettő lényege a finanszírozás, vagyis a pénzügyi intézmény ügyfelénél jelentkező forráshiány kielégítése. Ez a forráshiány vagy abban jelentkezik, hogy a társaság nem képes önerőből beszerezni egy működéséhez szükséges eszközt vagy beszerezte ugyan, de alacsony a forgótőkével való ellátottsága.
A lízing tehát egy sajátos finanszírozási forma, érdemes ebből a szempontból összevetni a kölcsönnel az alábbi szempontok szerint:
- Az ügylet alanyai
- Az ügylet tárgya
- A finanszírozás iránya
- Tulajdonjog az ügylet tárgya felett
- Az ügylet biztosítékai és kockázatai
- Az ügylet költségei
a) Az ügylet alanyai
Az ügylet alanyait tekintve nincs jelentős eltérés:
– a hitelezői / lízingbeadói oldalon általában egy professzionális, kifejezetten finanszírozással foglalkozó és speciális tevékenységi jogosítvánnyal rendelkező szakintézmény áll,
– az adósi / lízingbevevői részről elvileg bárki köthet ügyfélként finanszírozási szerződést, aki szerződési képességgel rendelkezik: magánszemély, civil társulás, gazdasági társaság, állam, nemzetközi szervezet vagy akár egy másik finanszírozó.
Kölcsön esetében ez utóbbi esetet refinanszírozási kölcsönügyletnek, lízing esetében allízingnek (viszontlízingnek) nevezzük. A bankok (és részben a pénzügyi vállalkozások) ugyanis alapvetően pénzügyi közvetítők: betéteket (forrásokat) gyűjtenek és azokat használatra felárral továbbadják. A közhiedelemmel ellentétben a kereskedelmi hitelintézetekben nem található folyamatosan az alapműködéshez szükséges minimális összeget meghaladó jelentős likvid tőke. Ez ellentmondana a pénz alapvető rendeltetésének, miszerint a tőkének fáradhatatlanul dolgoznia, fialnia kell. Ha a bank a tőkéjét felhasználatlanul tartaná a számláin (természetesen a mindenkori jogszabályok bizonyos mértékű tartalékolási kötelezettséget írnak elő számukra), az nemhogy nyereséget nem termelne a tulajdonos számára, hanem a fenntartási-működési költségek folytán veszteségként jelentkezne, hiszen a bank saját magának nem fizet kamatot.
A pénz akkor tölti be funkcióját, ha kihelyezésre került, lehetőség szerint minél magasabb kamaton. Ezért a pénzügyi intézmények természetükből fakadóan a minél nagyobb hitelkihelyezésre törekednek és ezért állandóan kihelyezhető tőkére van szükségük. A pénzügyi intézmények hamar elérik azt a korlátot, amelyet saját tőkéjük szabna a kihelyezéshez, ezért a pénzügyi vállalatok másik pénzügyi intézményekhez fordulnak hitelért (refinanszírozásért), amelyből olyan friss forráshoz juthatnak, amelyet a hitelért hozzá fordulók részére továbbadhatnak. Ez egy öngerjesztő folyamat: a bankok, pénzügyi vállalatok egymás hitelezőivé és adósaivá válnak, emellett a hitel-kihelyezési kényszer egyre élesebb versenyt generál közöttük. A piacszerzés érdekében a hitelintézetek egyre alacsonyabb kölcsönöket nyújtanak, egyre kockázatosabb ügyletek finanszírozására, egyre túlértékeltebb fedezetek mellett, egészen addig, amíg az így képződő ún. „hitelezési lufi” ciklikus jelleggel, időről-időre ki nem pukkan.
b) Az ügylet tárgya
Az ügylet tárgyát tekintve már egyértelműen látható a különbség a kölcsön és a lízing között.
Kölcsön, illetve hitel esetén az ügylet tárgya egyértelműen a pénzösszeg, amelyet a pénzügyi intézmény ügyfele rendelkezésére tart (hitelszerződés) vagy az ügyfél részére átad (kölcsönszerződés).
Ezzel szemben lízingnél a finanszírozás összege csak a közvetett tárgya az ügyletnek: a pénzügyi intézmény az igényelt pénzösszeggel folytatott pénzügyi művelettel megvásárolja az ügyfél által igényelt lízingtárgyat, amely az ügylet közvetlen tárgya. A lízingnek tehát kettős tárgya van.
c) A finanszírozás iránya
A finanszírozás irányát tekintve mind a kölcsön, mind a lízing esetében lényegét tekintve az ügyfél kéri és kapja a finanszírozást, hiszen mind az adós, mind a lízingbevevő köteles a finanszírozott összeget kamattal visszafizetni a pénzügyi intézménynek. A különbség abban fogható meg, hogy
– kölcsön/hitel esetén az ügyfél közvetlenül jut a pénzösszeghez és abból adott esetben eszközöket vásárol,
– lízingnél ez közvetve történik, hiszen a lízingtársaság a konkrét pénzösszeget nem bocsátja a lízingbevevő rendelkezésére, hanem a szállítónak fizeti ki azt (kivéve a visszlízinget, de a logika ott sem sérül jelentősen, hiszen a lízingbevevő egyben szállítónak is minősül).
d) Tulajdonjog az ügylet tárgya felett
Kölcsön- és hitelszerződés esetén mind az átadott pénzösszeg, mind a kölcsönösszegből esetlegesen vásárolt vagyontárgy felett az adós tulajdonjogot szerez, míg lízing esetén a lízingtárgy a lízingbeadó tulajdonába kerül és a lízingbevevő tulajdonjogot kizárólag a futamidő végén vagy idő előtti lezárás esetén a teljes lízingösszeg megfizetésével szerezhet.
e) Az ügylet biztosítékai és kockázatai
A lízingügylet voltaképpen a jelzáloghitelhez hasonló finanszírozás: elsődleges és gyakran egyetlen biztosítéka a finanszírozott összegen beszerzett eszköz (ingó vagy ingatlan dolog). A lízing mégis jelentősen különbözik a jelzáloghiteltől, hiszen a lízingbeadó forma szerint erősebb fedezettel bír, hiszen tulajdonjoggal rendelkezik a lízingtárgy felett. A fedezetérvényesítés szempontjából a lízingbeadó látszólag kedvezőbb pozícióban van, mint a hitelező, hiszen nemfizetés és meg nem térülés esetén nem kell erőfeszítéseket tennie a legfontosabb fedezet tulajdonjogának megszerzése érdekében. Ám a lízingbeadó célja nem a tulajdonjog (a lízingtárgyra nincsen szüksége, azt az ügyfél kérelme nélkül nem vásárolta volna meg), hanem a kihelyezett finanszírozás megtérülése, lehetőleg a forrásköltségeket meghaladó profittal. Ellenkező esetben a lízingcég számára az ügylet kizárólag veszteséget termel.
Mindezek miatt lízingfinanszírozásról való döntéskor kiemelt szerepe van
– a lízingtárgy másodlagos piacának (kényszerértékesítés esetén a lízingcég reális áron tovább tudja-e adni az eredeti lízingbeadó számára már jelentőségét vesztett eszközt), illetve
– a birtokba kerülési lehetőségeknek (hiába tulajdonos a lízingbeadó, az eszköz hiányában a továbbértékesítés nem fog eredményre vezetni).
Az első kérdés esetén problémát jelent, ha a lízingtárgy luxustárgy (pl. extra felszereltségű motoryacht) vagy olyan speciális gép, amelyet csak bizonyos iparágban meghatározott szereplők képesek felhasználni (pl. plasztikai sebészeti berendezések), hiszen ilyen esetekben a továbbértékesítési lehetőségek a nullához közelítenek, ha az ügylet a futamidő vége, illetve a teljes törlesztés előtt meghiúsul.
A második problémakör tekintetében általában nem számítanak ideális lízingtárgynak a járművek, mert különösen sérülékenyek és mozgékonyak, illetve a gépek, berendezések, amelyek beépítésre kerültek egy gyár gépsorába vagy olyan kisméretűek, hogy feltűnés nélkül elvonhatóak a lízingbeadó látóköréből.
f) Az ügylet költségei
A lízing általánosságban drágább finanszírozási formának minősül a kölcsönhöz képest, aminek alapvetően két oka van:
– a tulajdonjog ellenére nagyobb a megtérülés kockázata az előzőekben kifejtettek miatt, így a refinanszírozás is magasabb kamaton érhető el, továbbá
– sok a lízingdíjra rárakodó költség (pl. biztosítási díjak).
Megosztás, nyomtatás, pdf- Speciális lízingformák
- A bankgarancia és a bankgarancia kibocsátása folytán létrejövő jogviszony jellege a régi Ptk. alapján