A bankgarancia és a bankgarancia kibocsátása folytán létrejövő jogviszony jellege a régi Ptk. alapján

Dr. Bartal Tamás:

A bankgarancia és a bankgarancia kibocsátása folytán létrejövő jogviszony jellege

a régi Ptk. alapján

Jogi alaplap 2014/2

1. A bankgarancia jellege

A magyar jogirodalomban több példát[1] is találhatunk arra, hogy a szerzők a régi Ptk. alapján a bankgaranciát az adós, a hitelező és a garancia kibocsátója közötti háromszereplős jogviszonynak, ráadásul szerződéses jogviszonynak tekintik. Ez az értelmezés azonban szöges ellentétben áll a bankgarancia önálló (nem járulékos) jellegével.

A Legfelsőbb Bíróság szerint „a bírói gyakorlat egyértelmű abban, hogy a bankgarancia a bank önálló kötelezettségvállalása, az alapjogviszonytól független önálló jogügylet, mely a vállalt futamidő lejártáig a bank és a kedvezményezett között hoz létre jogviszonyt” (BH 2009. 251). Egy másik eseti döntésében pedig a Legfelsőbb Bíróság egyértelműen leszögezte, hogy „a bankgarancia a garantőr önálló kötelezettségvállalása. A jogviszony alanya a bank és a kedvezményezett.” (BH 2003. 473.) A bankgarancia kibocsátása folytán létrejövő jogviszonynak tehát a bankgarancia kibocsátására megbízást adó harmadik személy nem alanya.

 A Legfelsőbb Bíróság a BH 2003. 473. sz. alatt közétett eseti döntésében továbbá kifejtette, hogy „a bankgarancia a garantáló bank részéről olyan önálló kötelezettségvállalás, amely a bank és a kedvezményezett között hoz létre jogviszonyt, olyan kötelezettségvállalás, amelyben a bank fizetési kötelezettsége nem járulékos jellegű, hanem a garantáló bank által elvállalt feltételekhez igazodik (Ptk. 249. §)” Ez azt jelenti, hogy a bankgaranciában foglalt fizetési kötelezettség teljesítése független az alapjogviszony kötelezettjének teljesítésétől.

 A bankgarancia kibocsátása esetén nem egy háromszereplős, hanem két, külön-külön kétszereplős jogviszony jön létre:

– az egyik jogviszonyban szerződés alapján a bankgarancia kibocsátására megbízást adó személy áll szemben a bankgaranciát nyújtó bankkal, míg

– a másik jogviszony egyoldalú jognyilatkozat alapján a bankgarancia kibocsátója (garáns) és a kedvezményezett között jön létre.

2. A bankgarancia nyilatkozat kibocsátása folytán létrejövő jogviszony jellege

 Az előzőekből megállapítható, hogy a bankgaranciát kibocsátó garáns bank és a kedvezményezett között a régi Ptk. szerint nem jön létre szerződés.

 A bankgarancia ugyanis egy egyoldalú jognyilatkozat, amely a régi Ptk. előzőekben bemutatott bírói gyakorlata szerint kétség kívül jogviszonyt, de nem szerződést hoz létre a kibocsátó és a kedvezményezett között. A régi Ptk. 199. §-ának első fordulata szerint „egyoldalú nyilatkozatból csak a jogszabályban megállapított esetekben keletkezik jogosultság a szolgáltatás követelésére.”

 Ez bankgarancia kibocsátása esetén megvalósul, hiszen a Ptk. 249. §-a alapján keletkezik a kedvezményezett jogosultsága a bankgaranciában mint egyoldalú nyilatkozatban vállalt fizetési kötelezettség teljesítésének követelésére, természetesen a meghatározott fizetési feltételek teljesítése esetén.

 Ptk. 249. §: „A bank kötelezettséget vállalhat arra, hogy meghatározott feltételek – így különösen bizonyos esemény beállta vagy elmaradása, illetőleg okmányok benyújtása – esetében és határidőn belül a kedvezményezettnek a megállapított összeghatárig fizetést fog teljesíteni.”

 A bankgarancia szerződéses jellegét állítók feltehetően a Ptk. 199. § második fordulatát („az egyoldalú nyilatkozatokra – ha a törvény kivételt nem tesz – a szerződésre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni”) értik félre.

 Az egyoldalú nyilatkozat alapján keletkező jogviszonyokra a szerződési szabályokat nem lehet automatikusan alkalmazni. Példának okáért a fent idézett szabályt a Ptk.-ben követő első rendelkezést – a Ptk.- 200. § (1) bekezdését – sem lehet értelmezni egyoldalú jognyilatkozatokra:

 „Ptk. 200. § (1) A szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg. A szerződésekre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek, ha jogszabály az eltérést nem tiltja.”

 Mivel a bankgarancia nyilatkozat tartalma egyoldalú nyilatkozaton alapul, fogalmilag kizárt, hogy azt a bankgarancia kibocsátása folytán létrejövő jogviszony két alanya, a garáns bank és a kedvezményezett közösen állapítsák meg.

 A régi Ptk. szerződési szabályai közül tehát csak azok alkalmazhatóak az egyoldalú nyilatkozatok alapján létrejövő jogviszonyokra, ahol azok megfelelően értelmezhetőek.

 Másrészről a régi Ptk. 199. § második fordulata nem teszi az egyoldalú jognyilatkozatok alapján létrejövő jogviszonyokat szerződéssé. Ezzel van összhangban a Kúria régi Ptk.-t érintő legújabb jogértelmezési gyakorlata, mely a BH 2012. 70 sz. alatt közzétett eseti döntésben megjelenik:

 „A felperes fenti jogi álláspontja nem helytálló. A Ptk. 249. §-ában szabályozott bankgaranciának az a lényege, hogy a bank a pénzfizetésre kötelezett megbízásából meghatározott időtartamon belül arra vállal kötelezettséget, hogy meghatározott feltételek bekövetkezte esetén a pénzkövetelés jogosultjának fizetni fog. A garancia, bár a kötelezett teljesítésének a biztosítékául szolgál, nem járulékos jellegű, hanem önálló kötelezettségvállalás, amelynek feltételeiben a bank és a pénzfizetésre kötelezett szabadon állapodnak meg. … A banknak csak akkor és annyiban keletkezik kötelezettsége, amennyiben a pénzfizetésre kötelezettel megállapodik (Ptk. 205. §).”

 Ez az érvelés megerősíti, hogy a bankgaranciában foglalt feltételeket a kibocsátó és a megbízó alakítja ki, hiszen a kibocsátó bank a megbízóval kötött bankgarancia megbízási szerződés alapján bocsát ki bankgaranciát, a kedvezményezettel csak a bankgarancia kibocsátása után kerül jogviszonyba. A kedvezményezettnek a bankgarancia nyilatkozat kibocsátására tehát nincsen ráhatása, továbbá nem jogosult a bankgarancia kibocsátásának követelésére vagy tartalmának meghatározására.

 A Kúria okfejtése a következőképpen folytatódik:

 „Egyébként nem volt helytálló a másodfokú bíróságnak az a jogi álláspontja, hogy a bankgarancia kibocsátására vonatkozó megállapodásra a jogszabály írásbeli alakot szab. Az 1996. évi CXII. törvény 77. §-ának (2) bekezdése kimondja, hogy pénzügyi intézmény kockázatvállalással járó ügyletet kizárólag írásban köthet és, hogy a szóban kötött ügyleteknél az ügyletkötést írásban vissza kell igazolni. A vonatkozó jogszabály nem magára a szerződésre szab írásbeli alakot, nem azt mondja, hogy a kockázatvállalással járó szerződés csak írásban érvényes, hanem a pénzügyi intézmény számára ír elő egyoldalú kötelezettséget. Az 1996. évi CXII. törvény a hitelintézetekre és a pénzügyi vállalkozásokra, azok tevékenységére vonatkozó szabályokat tartalmaz, ezért nem lehet szó a kétoldalú jognyilatkozattal megkötött szerződés alaki hibájáról.” (BH 2012. 70.)

 Ez utóbbi okfejtésből megállapítható, hogy a Kúria legújabb gyakorlata szerint a bankgarancia kibocsátása és kedvezményezett részére történő átadása nem kétoldalú jognyilatkozattal megkötött szerződést keletkeztet, mert a kétoldalú jognyilatkozattal létrejövő szerződésekre vonatkozó szabályok nem minden tekintetben alkalmazhatóak rá.

 A fentiekből következik, hogy a régi Ptk. alapján a garáns és a kedvezményezett között a bankgarancia kibocsátása folytán kétségtelenül jogviszony jön létre, de az nem szerződésen, hanem egyoldalú jognyilatkozaton alapul. A garáns és a kedvezményezett között nem jön létre szerződés a régi Ptk. értelmében.

[1] Bánhegyi Ilona: A bankgarancia (Jogtudományi Közlöny 1992. május); Kajli Linda-Sirály Katalin: A szerződést biztosító mellékkötelezettségek: a foglaló és a bankgarancia (Cég és Jog 1999/2)

• ← A lízing hármas arculata
• A bankgarancia nyilatkozat és az általános szerződési feltételek viszonya a régi Ptk. szerint →